Koncertek:

Köszi

2010. január 24., vasárnap

Hódító Hódok alternatíva

A Hódító Hódok zenekarnév alternatíva akkor került elő, amikor megpróbáltunk olyan nevet találni, ami jellemző a zenekar tagjaira. Itt nyilvánvalóan a HÓDra gondoltunk, mivel mi is - hogy egészségesek maradjanak a fogaink - leszüretelünk párszáz méhkaptárt és naponta 6 kg propoliszt nyalogatunk el.
Négyen vagyunk a zenekarban, így egyenes arányosság alapján négy karaktert választottunk a Hódító Hódok ismeretterjesztő műsorból. Adott volt, hogy Dugót és Norbit meg kellett személyesíteni. Norbinak Fegyverneki Tamásra gondoltunk, mivel (Képes Zolin és Varga Dávidon kívül) neki a leghosszabb a haja. Valamint elképzelhető, hogy a rajzfilm készítői kifigyelték zenekarunk összetételét és róla mintázták a karaktert. Ismétlem elkéBzelhető, csupán feltételezés.
(A képen Dugó és Nóbi harca látható az életadó propoliszt tartalmazó sörért.)
Dugónak Holló Dávidot, mivel kb. ugyanannyi hajuk van. Ezen kívül mivel mindenki másra már sikerült kiosztani karaktert, viszont Dugót is meg kellett személyesíteni, ez maradt. Egyértelmű, hogy semmiféle személyes, gondolkodás és viselkedésbeli párhuzam nincs Holló Dávid és Dugovics Dugeszovics Dugó között.
Oh Baby! (Erős idegzetűeknek!)
Az énekes nyilván ki más lehetne, mint Maci. A MI énekesünk pedig Varga Dávid, így egyértelmű a szereposztás. Igaz Varga Dávid orra nem olyan tiszteletre méltóan nagy, mint Macié és a fogai sem olyan hegyesek, zöld napszemüvege sincs, meg barna szőre sem. Térfogati termete egyre közelít.
Ő a legnagyobb hódítónk, módszere az ellenállhatatlan hódító szövege: Oh Baby!
Ha valami rossz történik vele: Oh Baby!
Ha valamit nagyon jó: Oh Baby, Baby!
(Ha pedig sikerül összehoznia egy éjszakát egy feltételezhetően ellenkező nemű mackóval, akkor: Oh Baby, Oh!)
Egy zenekar sem lenne teljes manager nélkül. Nekünk is van, Böszi művésznéven fut. Sajnos a képről lemaradt a sukár kígyóbőr cipője. Vele első bemutatkozó koncertünkön (2009.09.26.) találkozhattatok. Fel is jött a színpadra egy röpke mulatós show keretében. Sajnos második bemutatkozó koncertünkön (2010.01.16.) nem találkozhattatok vele, mivel Budapesten kellett maradnia, ahol pénzügyi és manager skilljeit fejlesztette. (Vagy simán csak ivott valahol.)
Végül, de nem utolsó sorban a dob. A dobos elég kényes része a zenekarnak. Nagy szerencsénk, hogy sikeült egy elég jó dobost zsákmányolnunk. A történetről nem szívesen mondanék többet :)
Képes Zolit Tönknek képzeltük el. Ugyebár tönknek ilyen csápok, gyökerek állnak ki a kezéből(?). A dobverő is fából van, mekkora párhuzam mi. Tönknek még annyi előnye van, hogy mivel a saját végtagjával(?) üti a dobot, így nem tudja elejteni a dobverőt. De azért valljuk be, Tönk eléggé passzív karakter, így nem biztos, hogy ez lett volna a legjobb választás, de megtaláltuk. Cickány! Cickány kétségtelenül aktívabb Tönknél, na meg sokkal menőbb is, ami szintén elég fontos szempont. A képet elnézve még hasonlóságok is felfedezhetők:

2 megjegyzés:

Varga Dávid írta...

Én nem is emlékszem erre a cickány ürgére, pedig azt hittem minden részt láttam.:) De így kinézetre tényleg találóbb Zolira ;)

...petya, a petya... írta...

neki van a legtutibb kamionja;)