Koncertek:

Köszi

2010. május 31., hétfő

Borsod Hangja 2010. tehetségkutató képek


A következő, debreceni forduló június vége - július eleje időpontban lesz. Ezt pontosan még nem lehet tudni, mivel párhuzamosan folyik még egy tehetségkutató. Amikor pontos időpontot kapunk azonnal továbbítjuk ide.

A Factorys képeket megtekinthetitek ITT nálunk, ill. az összeset a Factory honlapján.
A képeket Totya készítette.

2010. május 24., hétfő

Csak röviden tömören egy kis kiegészítés az előbbi bejegyzéshez.

A verseny amikor elkezdődött (az fontos, hogy mire elkezdődött) pont kiderült, hogy a gitár erősítőkhöz nincs footswitch. Ez arra kell, hogy a gitáros amikor hangszínt/effektet stb. vált egy szám közben ne kelljen odamennie az erősítőhöz és/vagy elkezdenie tekergetni, vagy megnyomni az erősítő elején-hátulján gombokat. Vagyis, hogy lábbal lehessen kapcsolgatni. Végeredményében beszélő neve van a szerkezetnek. Szóval ez nem volt. El kellett menni érte Tapolcára. (A Tilos az A zenekar is ugyanilyen problémával szembesült. Szerencsére addigra visszaért V. Dávid Tapolcáról, így nekik sem lett gondjuk ebből.)
Nyilvánvaló, hogy amikor a verseny elején sorshúzás volt, hogy ki hanyadiknak játszik, akkor persze, hogy mi húztuk az 1-es sorszámot. Szerencsére az Afterstormosokkal meg lehetett beszélni, hogy cseréljünk a 10-es sorszámra, viszont így cserébe az utolsó előttiek lettünk, ami azt hozta magával, hogy végig kellett hallgatni az összes hörgősmetál együttest. Amivel alapjáraton nincs is gond, mert az élet szerves részét képezi ez a zenei stílus. Amikor berúgod a motorbiciklit, vagy épp aszfaltoznak valahol, esetleg ha egy régi villamos elmegy melletted a nála is régebbi síneken. Mondanom sem kell, hogy a közönség szavazáson nem mi lettünk a nyertesek. :)
A közönség szavazás célja, hogy az első helyezetten kívül ki jut még be a Gyár Fesztiválra 2010. augusztusába játszani. Az első helyen a Crashing Days zenekar végzett.
A tehetségkutató végeztével (díjazáson kívül) mi is meghívást nyertünk erre a fesztiválra.

Azon kívül, hogy továbbjuthattunk a debreceni nagy nagy döntőbe kaptunk egy Réfós vásárlási utalványt, amiből kijön 1-2 húrkészlet, jópár pengető és pár dobverő. A miskolci központú Hangart studióba kedvezményt, ami azt jelenti, hogy minden bizonnyal a nyár folyamán valamikor (ezt még pontosan velük is meg kell beszélni, hogy mikor) el tudjuk készíteni első demo felvételünket. Ez majd okot ad egy myspace profil létrehozásához és ha minden minden nagyon jól megy még elképzelhető, hogy egy kis mozgóképes tuning is belefér az egyik számhoz.

Készültek képek is a Factoryban Totya által. Amint megkapjuk őket azon nyomban feltöltjük ide őket.

Köszönöm a rövid kiegészítés lehetőségét :)
Szombaton végre sikerült részt vennünk a Borsod Hangya Hangja tehetségkutatón, és a szép számmal megjelent hardcore zenekarrral ellentétben (az Afterstorm és a Tilos az Á zenekarokkal egyetemben) dallamokat is játszottunk, talán ez kelthette fel a zsűri figyelmét. Szerencsére a jobbik formánkat vettük elő, és nem is ittunk annyit, mint a legutóbbi koncerten, így a második helyezést sikerült elérnünk, amivel különböző nyeremények mellett továbbjutottunk a következő, debreceni fordulóba. Mindenesetre az is tény, hogy a fentebb említett bandák közül mi értük el a legjobb helyezést (az Afterstorm harmadik lett), és ez talán egy jó jel.

Találkozunk a következő koncerten, jó ég tudja, mikor.

2010. május 12., szerda

Ha minden így menne

Örömmel jelentem, hogy máris továbbjutottunk a Borsod Hangja 2010 tehetségkutató első fordulóján, egyenesen a döntőbe. A miskolci döntőben további 14 zenekarral mérhetjük össze tudásunkat (Afterstorm, Disspasion, Razzia, Escessus etc.).
Esetleg, ha ezen a körön is idő előtt továbbjutnánk Debrecenben találkozunk.

2010. május 8., szombat

Vizsga-sokk

Sziasztok!

A szorgalmi időszak vége felé járunk. Mindenki tudja, hogy ez mit jelent. Igen, pontosan azt amire gondoltok, ugyanis mi is megyünk a Borsod Hangja 2010 tehetségkutatóra, ami 2010. május 15-én Miskolcon, a Factory-ban lesz.
A helyszínen három számot és/vagy 15 perc zenélhetünk. Egyelőre zenekaron belül folyik a megbeszélés, hogy mely kiválasztott 3 alkotás legyen úgy a befutó, hogy a "szakmai" zsűrinél is befusson. Természetesen addig lázasan próbálunk. Mind a tehetségkutatóra, mind a tehetségkutató utáni fellépésünkre, ahol egy kis meglepetést tervezgetünk.

Előző koncertünkről megérkeztek a képek. ITT fogyaszthatók.

További szép napot!